KozmetikaBejelentkezés:+36(70)-676-576-0  
Igazából nehéz elhatározni magad eleinte, hogy kozmetikushoz fordulj bőröd szakértői ápolása érdekében. Kezdetben valamennyien, és főleg a tinik, azt gondolják, megoldják maguknak otthon. Sebesre nyomkodják arcukat gyulladt pattanásaik kiiktatásáért, egyenlőtlenül szedik ki szemöldöküket, szétégetik a házilag készített gyantájukkal lábukat és még sorolhatnám. Azonban manapság egyre inkább felismerik a kozmetikai kezelések, és ezáltal a szakértői kezek fontosságát.
Már rengeteg fiatal jár hozzánk, kik nem szégyellik megmutatni pattanásos, acne-s bőrüket és kérni kozmetikusunk segítségét. Maguk e fiatalok is bevallották, hogy egykor saját maguk “kezelték le” arcukat otthon. Úgy tűnt számukra, hogy sikerült végérvényesen leszámolni pattanásukkal, azonban másnap még jobban begyulladt, mert gyökerét nem távolította el kellőképpen, koszos kézzel ért bőréhez, elfertőződött, s nem megfelelő krémmel kente be a helyét. Valljuk be ez sokat ront bőrünk szépségén. A kozmetikus olyan szaktudást sajátít el, mely által részletes arc- és bőrdiagnosztika ismeretekkel gyarapítja tudását. Szakszerűen tisztítja meg a bőrt a pattanásoktól és egyéb bőrproblémáktól, mely gyulladásmentes és egészséges bőrt eredményez. Ez mindjárt jobban hangzik, mint az otthoni, szakszerűtlen“ próbálkozások, igaz?A fiatalabb generáció leginkább a fent említett problémákkal küzd. Azonban a kozmetikai kezeléseknek persze nincsenek korhatárra való megkötései, hiszen fontos arcunk és bőrünk gondozása bármelyik korban. Vagyis az idősebb korosztályt sem kímélik a pattanások, azonban esetükben kozmetikánkon a fiatalító arckezelések a legkeresettebb szolgáltatások.E kezelések mind hatásos és fájdalommentes kúrák. Az öregedési folyamatok késleltetését eredményezik, bőrünk ragyogását hozzák vissza. Néhány fiatalító kozmetikai szolgáltatásunk alkalmazásakor már akár a kezelés végeztével is láthatjuk a változást.        És hogy a kellemest összekössük a hasznossal … Igen populáris szolgáltatásunk a kényeztető arcmasszázs. Nemcsak lelkünknek jóleső érzés e kellemes masszázs, de egészségmegőrző szerepet is betölt bőrünk számára. Ugyanis a masszázs során használt Gigi termékek segítségével pótoljuk a nedvességet bőrünk számára, magas hatóanyag tartalma által a fakó, egyenetlen és durva bőrt rugalmassá és ápolttá varázsolja. A Gigi termékeket évek óta használjuk kiváló minősége miatt. A Gigi az első vállalat a világon, mely kifejlesztett egy olyan terméket, - optimális pH értékű, alkálifém-mentes szappan nélküli szappant (soapless soap), - ami mindenféle bőrtípus tisztítására alkalmas. UV-filtert tartalmaz, mely azt jelenti, hogy a napfény káros (UV-A és UV-B) sugarait kiszűri, ugyanakkor nem gátolják meg a bőr egészséges lebarnulását. Környezettudatos produktum, mely növényi eredetű alapanyagokból tevődik össze. Pontosabban különböző növényekből és a Holt-tenger vízéből való összetevők képezik. Talán ez a titka, hogy ilyen remek, kiváló minőségű készítmény.Tavasszal és a nyár beköszöntével megnövekszik a gyantázás iránti igény, mellyel akár hetekig tartó sima, esztétikus és selymes bőrfelületet kapunk. Legyen szó lábakról, szemöldökről, bajusz területéről, vagy akár bikini vonalról, mi állunk rendelkezésedre, hogy bőröd selymes és ellenállhatatlan legyen. Hisz tudod, a kozmetika szerves részét képezi a szépségápolásnak, aminek pedig mi vagyunk a hírnöke!          

FŐOLDAL

FODRÁSZAT

  •       1136 Budapest Tátra utca 5/a   +36(70)-676-576-0

     

     

     

     

     

     

     

    Submitting Form...

    The server encountered an error.

    Form received.

    KÉSZÍTETTE. WEB-TRAFIK.HU

    +36(70)-676-576-0

     

    H-P: 09-19

    Sz: 08-14

    V: ZÁRVA